Leld meg az utat önmagadhoz...

Szólók előre, időnként nehéz, esetleg kellemetlen, fájdalmas lesz... de ez nélkülönözhettelen. 

A "boldogsághoz, kiteljesedettséghez az út a szenvedésen át vezet" ha tetszik nekünk, ha nem... Ha ezt kihagyod, sosem fogod felismerni, értékelni a boldogságot. Pillanatnyi múló örömeid-bosszúságaid lesznek csupán, úgy fogsz élni tudatlanul, mint egy "bio-robot"... És ez mindenkire igaz, fiatalra - öregre, szegényre - gazdagra, nincs kivétel!

Korunk embere túlságosan el van kényelmesedve, lustulva, így a lehető legkisebb kellemetlenséget is igyekszik elkerülni, s eközben egyre távolabb kerül önmagától, függővé válik. Függése a társadalmi- szociális konvencióktól kezdve a technológiai vívmányokig, kiölik belőle a kíváncsiságot, a spontenaitást. A kényelem, a megelégedettség a cél. Minden problémánkra meg akarunk nyomni egy "gombot" (ami majd megold helyettünk mindent), vagy be akarunk venni egy pirulát, s futunk tovább... így nehéz lesz a "boldogságot elérni". 

A boldogság az egyszerűségben létezik, miközben egyre bonyolultabb rendszereket, technológiákat, társadalmi szabályokat építünk fel, kényelmünk érdekében. 

Mint írtam, nem könnyű az "út", de ha könnyű lenne nem lenne értéke sem. Ugyanakkor környezetünk, társadalmunk sem erre sarkal. Minden s mindenki a kifelé fordulást, a szórakozást (hedonizmust), a családot, karriert, a szexet, a pénzt, az anyagi(as) dolgokat favorizálja, miközben saját érzéseinkkel, testi jelzéseinkkel, gondolatainkkal sem vagyunk tisztában. 

Tele vagyunk hamis, mű elképzelésekkel a világról (amikről sok esetben nem is tudunk), álmokkal-vágyakkal, tévhitekkel, lelki sebekkel, melyeket sok esetben letagadunk, vagy épp erősen titkoljuk még magunk elöl is - ugyan mit kezdhetnénk velük? Eközben erős meggyőződésünk van arról hogy "a dolgoknak hogyan kell lenniük"... csak erről ezek a "dolgok (a világban)" nem tudnak, ezért sok esetben teljesen másként vannak (a valóságban), és mi még meglepődünk, bosszankodunk.

Vannak akik próbálják eljátszani, hogy minden rendben van, s milyen boldogok (pl. azzal, hogy látszólagos s egyben mulandó anyagi biztonságban élnek)... nekik még gyenge a hitük, s mielőtt megerősödhetne (félúton) feladják, miközben nem ismerik fel a lehetőséget, hogy mi is történik velünk, s hogy ebből hogyan "építkezhetnének". Abban bíznak, hogy ha némi (látszólagos) erőfeszítést tesznek (elolvasnak pár könyvet, eljárnak pár tanfolyamra, edzésre) az eredmények könnyen jönnek... Ők itt tévednek el. Belül valójában állandóan vívódnak, csalódnak, kételkednek és ez még inkább visszatartja őket... (pedig ennek felismerésében óriási potenciál lapul)

Mindennek ára van, és ezt az árat (amit nem mi szabunk!!!) nem hajlandóak megfizetni, (kényelemből, félelemből, lustaságból) ők azok, akik pár alkalom után inkább kifogásokat gyártanak, mit, miért s hogyan nem tudnak megtenni.... pedig, a lehetőség mindenki előtt ott áll!

A DÖNTÉS RAJTUNK ÁLL! 

"Az életem, s vele együtt a döntéseim (ha meghozzuk, ha nem) az enyémek. 

Ezért bármit cselekszem (vagy nem cselekszem) a felelőség az enyém". 

Aztán vannak páran akik lelkesek, szorgalmasak... közülük kerül ki az a kevés, akik valóban célba érhetnek... és itt még csak el sem kezdődtek a nehézségek, a megpróbáltatások.

Az út nehéz, de nem azért mert lehetetlen a megvalósítás, hanem mert mindenkinek önmagával kell szembenéznie, belső szorongásaival, gátlásaival, negatív képeivel, valamint lehetőségeivel, képességeivel-adottságaival, esetleg képességek-adottságok hiányával. Mindeközben önmagunk elöl nem menekülhetünk. Ha egyszer belenéztünk abba a bizonyos "tükörbe", tükörképünk mindvégig velünk lesz... hiába takarjuk el, vagy szorítjuk össze szemünk, mindig előttünk (vagy épp felettünk) fog lebegni, s nem hagy minket nyugodni...

Ez most ijesztő, vagy épp elrettentő lehet, pedig ez jó hír. A lehető legjobb... ez fog minket elvezetni a célig, s végig fogja majd kezünk... segít döntéseket hozni, felismerni a bennünk lévő gátakat, segít meglépni lehetetlennek tűnő dolgokat (pl.: mérgező kapcsolatokat felbontani, felesleges, ártalmas dolgokat-gondolatokat kidobni az életünkből, vagy akár munkahelyet, állást, életpályát váltani...) ehhez mindössze három dologra van szükségünk

• végtelen őszinteségre (önmagunkkal szembe - itt buknak el a legtöbben}
• bátorságra (hogy cselekedjünk - ha az első lépés sikerült, ez már könnyebben fog menni)
• és egy célra (ami felismeréseink által születik meg bennünk)!

Ezek fognak megtanítani bennünket arra, hogy "használjunk mindent arra, amire való".

Amint ezt megtanultuk (sok más mellett), szép lassan rendeződni kezd életünk. Nem fogjuk tudni, hogy hogyan... Lassan ráhagyjuk magunkat valami nálunk "nagyobbra", feladjuk az elme által vezérelt (állandó kontrol alatt álló) akaratunkat, szép lassan ellazulunk, s beleengedjük magunkat az életbe! Innen kezdődik csak az igazi "utazás", a NAGY KALAND! 

Ekkor jövünk rá, hogy mennyire nem is Éltünk, hogy mennyi rejtet érték van bennünk, körülöttünk... s ekkor kezd megszületni bennünk a szellemi intelligencia...

A "hang"...

A "hang" mely benned kélt, Te vagy. A belsőd hangja, az a "hang" amit még talán eddig sosem (vagy csak félve) hallottál. Ez nem az a "hang" ami aggódik, lekorlátoz, hibáztat-büntet, kritizál vagy épp sürget, ez a "hang" ami mélyebben van benned (mindenkiben), és az igaz valóddal egyenlő. Hogy ezt a hangot meghalld, el kell lazulnod. Teljesen. Nem lehet direkt módon elérni (illetve lehet, de erre a kezdetekben nem leszel képes), ezért más úton kell közelítsd. Azt javaslom inkább, ne is akard... ha jönnie kell, jönni fog. Mindössze légy figyelmes magadra, mert sosem tudhatod mikor tűnik elő... egy nyaraláskor, egy kellemes meghitt estén, vagy reggelen... a buszon állva/ülve, vagy egy társaságban... ezért ne is keresd. Ám ha megjelenik, figyelj rá! Ne csak hallgatózz, érezd is... és ami fő - ne állj ellen! Próbálj ugyanabban az ellazult állapotban maradni (ami nem könnyű, mert amint felismered, hirtelen izgalomba - tagadásba válthatsz). 

Figyelj, érezz, és cselekedj. Ne kérdőjelezd meg, ne ítélkezz felőle, jó-e vagy sem, ne akard tudni honnan jön, s hová lesz, csak figyelj s ha szükséges cselekedj. Légy természetes, egyszerű, tiszta. Ezek látszólag egyszerűen kivitelezhető dolgok, kezdetben sok nehézség léphet fel... Ne bonyolíts semmit, nem kell más véleménye, s nem kell attól tartanod mások mit szólnak hozzá... ami MOST történik benned van, s csak rád tartozik, senki másra. Van időd. Ne siettess semmit, bár tudom, pár alkalom után egyre izgatottabb leszel, s várni fogod már a pillanatot amikor megszólít, de légy türelmes.

Ez is egy lecke, amit el kell sajátíts: TÜRELEM!

Az életben minden akkor és úgy törénik, amikor- és ahogy kell... ezért felesleges görcsölnöd... csak légy figyelmes, türelmes! Az életet (s benne a történéseket) nem lehet sürgetni... 

A belátás képessége

A belátás képessége az egyik legfontosabb összetevő az "úton". E nélkül nem haladhatunk. A belátás annyit tesz, mint képessé válni a dolgok mögé nézni, túl látni rajta, s belátni, a dolgok másként is vannak. Gondoljunk bele hány meg hány nézőpont lehetséges egy adott szituációban. Erre egy igen kedves példát szoktak felhozni:

Vegyünk egy elefántot, és állítsunk köré négy vak embert.

Az egyiket állítsuk a lábához, a másikat a füléhez, a harmadikat az ormányához, a negyediket a farkához. Miután mind a négyen megvizsgálták az elefántot, megkérdezik tőlük, ki milyennek véli az állatot.

Az első: ez olyan mint egy nagy fatörzs,

A második, nem-nem, az elefánt olyan mint egy nagy legyező

Tévedtek, mondja a harmadik, ez az állat olyan, mint egy nagy locsoló cső.

Nem értem miről beszéltek, szólal fel a negyedik, szerintem az elefánt olyan, mint egy kötél…

Mind igazat mondott az saját nézőpontjából, mégis mind tévedett. Így vagyunk mi is életünk legtöbb helyzetével. Azt hisszük, hogy amit tapasztalunk az-az igazság. Sőt az-az egyetlen valóság! S mind tévedünk. A dolgok tapasztalása sok összetevőből áll.

Gondoljunk csak az érzékszerveinkre. Mindegyik képes megcsalni bennünket. Azt hisszük mindent hallunk? A kutyák vagy a denevérek többet hallanak… azt hisszük minden illatot-szagot érzünk? Az állatvilágban szinte az összes emlősállat többet érzékel, mint mi. Azt hisszük mindent látunk? A ragadozó madarak sokkal többet érzékelnek…

Szóval érzékszerveink korlátozottan észlelik a külvilágot, s agyunk még azt is erősen megszűri. Hogy ezt mégsem vesszük észre, egyik oka a belső zaj, mely folytonosan bennünk kel. Sok esetben ettől a belső zajtól nem hallunk, nem látunk, nem érzékelünk dolgokat. A másik komponens, hogy nem figyelünk. Ebben a kaotikusnak tűnő információ rengetegben szétszóródik figyelmünk.

A belátás képessége komplex, összetett gondolkodást feltételez, mely átfogó, integráló, és mindenkor a jelenben van.

Ugyanakkor a belátás képességének még számos aspektusa létezik, melyeket most itt nem kívánok tovább boncolni…

Egyszerűen légy jelen, csendesedj le, s figyelj, a valóság fényre derül.

A cselekvés

A "dolgok megismételhetetlenek", és ha kihagyjuk őket, többé nem jönnek vissza, vagyis a pillanatok értékesek.  Minden ilyen pillanat után amit megtudunk élni, marad valami árny, valami megfoghatatlan morzsa. Ezekből a morzsákból lesz később valami egységesebb, nagyobb... Mégse ragaszkodjunk ezekhez az emlékekhez, mert megragadhatsz bennük. (Ennek neve: spirituális elakadás - 10 spiro emberből 9 beleesik, és 2-3 aki ki tud belőle lépni... )

Ne feledd: Minden mulandó! Az eredményeid, tetteid, emlékeid is azok... Ezért nem az vagyok ami a munkám (foglalkozásom), nem az vagyok amit cselekszem, s nem az vagyok amit godolok vagy érzek, ezek csak a valóságunk árnyai... ezek csak pillanatképek... Ha ezen képes vagy túl látni, ott az igaz valód!

Ebből következik hogy mindannyian valami nagyobb egésznek a részesei vagyunk, ha tudunk róla, ha nem, ha elfogadjuk, ha nem (erről majd csak később bizonyosodhatunk meg - "jobb esetben" gyakorlással, "rosszabb esetben" a halálunk pillanatában - bár talán akkor már késő). Gondolj bele, hogy a világmindenségben mekkora teret töltünk ki emberként... (a világűrben keringő galaxishoz képest mekkora a föld, a földhöz mint bolygóhoz képest mekkora egy ember?)

Szóval miből gondoljuk, hogy majd mi apró lények, "megmondjuk a tutit, és az úgy is lesz"? Ugye milyen megmosolyogni való? Pedig a legtöbb ember így él "majd Én tudom, vagy ha én nem, majd más megmondja". 

Nem, nem mondhatja meg nekünk senki. És mi sem mondhatjuk meg... egyszerűen mert nem láthatjuk a teljes, (egész) képet. Pusztán csak a saját helyzetünkből, belső állapotainkat szemlélhetjük, ami természeténél fogva másokat kizár, hiszen ÉN (EGO) központú, azaz nem Teljes...  hamis.

Szertelenségünkben sok olyan kárt okozhatunk, melyről nem is tudunk, de attól azok még ártalmasak...  S most jöhetnek olyan gondolataid, hogy de nehéz az sorsom, nem tehetek meg bármit, nincs pénzem, nincs lakásom, időm, stb... stb... Mindenkinek nehéz, a Dalai Lámától az utolsó nincstelen hajléktalanig mindenkinek az, nem Te vagy a kivétel. Ha így állsz hozzá már el is vesztél. Ez az a gondolkodás mód amin változtatnod kell, az "én központúságon" ha valóban felismerted a szenvedés tényét az életedben (amit kevesen tesznek meg). Ezért nehéz az út! 

Mindig van választási lehetőség, csak többnyire a komfortzónánkon túl... és oda eljutni fáratságos, esetleg kellemetlen-fájdalmas. Ahhoz, hogy változtass, meg kell mozdítanod magad, erőt kell kifejts, s olyan dolgokat is meg kell tenned, ami esetleg kellemetlen. Bevállalod? Magadért teszed. Ha itt az idő cselekedj..

Az élet tanít...

Ha észre vesszük, ha nem... Életünk során rengeteg tapasztalattal találkozunk, melyekből csak keveset tanulunk. Ennek oka, hogy nem vagyunk tudatosak, nem vagyunk képesek felismerni a "tanítást". Hogy ilyesmi történik, vagy ilyesmi lehetséges az eszünkbe sem jut... Ha mégis megesik velünk, felkapjuk fejünk. "Mi történt?"

Ehhez általában valami szélsőséges tapasztalatra van szükségünk, mely kibillent minket a komfort zónánkból. Egy másik lehetőség, hogy idővel kialakul bennünk valamiféle érettség - szellemi készség (bár ez sem csak úgy magától történik meg). E folymat kialakulásának lépéseit bőven fejtegethetném társadalmi, pszichés és egyéb megközelitésből, de ezt most nem tenném. 

Mindössze egyetlen dolgot említenék, mely hiányzik az emberekből, s melynek hiánya nélkül élnek le életeket, s hoznak meg éretlen döntéseket. Fantáziálatlan gondolatok, tévhitek sokasága rabolja elménk s időnk. E belső szükséglet hiányában gyáván élünk-halunk meg... mert nincs se igényünk, se kézségünk a "BÁTORSÁGRA".
Bátornak lenni nem könnyű, tudom... mégis szükséges, ha nem egyszerű "bio robotként" szeretnénk funkcionálni. 

A bátorság felelősségteljes dolog, s ha felelősségteljesek vagyunk az sok esetben kellemetlen. Társadalmunkban kimondva-kimondatlanul az abnormalitás a normalitás.... Mégis, mindenkit aki magára ismer csak bátorítani tudok... legyünk bátrak! Igen, a bátrak olykor megsérülnek, kinevetik őket, esetleg meg is vetik... de ez ne szegje kedvünk. Minden gúny, sértés és kacaj mely rajtuk esik, messze-messze sincs attól amit a bátorság adni tud nekünk. 
Szembe nézni önmagunkkal, szembe nézni hibáinkkal, kételyeinkkel, szembe nézni mindazzal mi bennünk rejlik, ami valójában körülvesz, s azt látni benne, ami valójában van, se többet-se kevesebbet, tisztán, pörén, minden érdek- és félelem nélkül.... nos, ehhez Bátorság kell. 

"A dolgok eredendő tiszta állapotát látni - a dolgok eredendő üresség természetét szemlélni." 

De az emberek nem bátrak. Tele vagyunk (egos) félelmekkel, pótcselekvésekkel, csak hogy ne kelljen szembesüljünk mindazzal ami VAN! Gyáván élve, kiüresedve keresünk valami (külső) megváltást: van ki a pénzben, van ki a szexualitásban, a hatalomban, hírnévben, elismertségben, ki a karrierben, kapcsolatokban-családban, van ki a szórakozásban,  van ki a másságban, a vallásban, s van ki az elszürkülésben, ... pedig a megoldás a szemünk előtt van, mindenki szeme előtt, talán csak keveseket szólit meg. Pedig az élet tanít.

Bátran élni azt jelenti felelősségteljesnek lenni, s egyben azt is jelenti abszolut nyitottak vagyunk bármire ami "szembe jön". Bármire és MINDENRE! Nem szelektálunk, nem ítélünk meg előre dolgokat, helyzeteket, embereket, hanem úgy éljük meg a történéseket, ahogy megtörténnek. Nem ragaszkodunk a múlt tapasztalataihoz, vagy mások szokásaihoz (és ha már itt tartunk a saját szokásainkhoz sem!) És ez nem könnyű... de ez a poén! Miből gondoljuk, hogy mindent könnyen vagy készen kell kapjunk? 

A Bátorság az abszolút nyitottság, az abszolút spontaneitás... más szóval: 

A JELEN LEVÉS CSELEKVŐ KÉPESSÉGE!