❈ Összhangba magaddal ❈
Miért nehéz a tao elsajátítása?
Korunkban divatosak a keleti tanítások, mégis azt látni, hogy a nyugati világban csak keveseknek sikerül megragadnia - megtapasztalnia a lényeget. A többség csak a felszínt kapirgálja... és így félrevezetik, becsapják, vagy becsap vele másokat. Egyik sem szerencsés...
Nem lehetséges, és nem is szükséges, hogy mindenki taoista (vagy épp buddhista) legyen. A tao felismerése sosem volt egyszerű feladat, számtalan megnyilvánulása lehetséges, ugyanakkor számtalan akadályozó tényezője is...
Nézzük a tradicionális megközelítést:
1. A tanár (a mester) és a tanuló viszonya – a mesternek mindig távolságot kell tartania a tanulótól. Ez ellentmond jelen korunk modern (?) megközelítésünknek, de sok kellemetlen helyzetet (meg nem értettséget, félreértést) előzhetünk meg vele. Ahogy a tanításokban áll: általában a tanulónak igen nehéz felülmúlni a mestert, ill. a mesternek nem szabad a diák "pajtásává" válnia. Ezt a nyugati emberek egyszerűen nem értik... Azt hiszik egyenrangúság van köztük, de ez téves szemlélet. A mester nem több a tanulónál, csak magasabb szintű megértése van a dolgokról, ezért ő a mester. Erre van egy mondás.
"A tanuló elméjében sok lehetséges megoldás létezik, míg a mesterében csak Egy".
2. A "szótlan művészet tanításának" módja (az alapok elsajátítása után) természetesen szó nélkül történik. Emiatt nehéz felmérni (egy külső szemlélő számára és olykor a tanuló számára is), hogyan áll valaki a tanulásban. Ennek oka, hogy a mesternek nem az a dolga hogy "jobban tudja a dolgokat mint a tanuló" hanem, hogy a tanuló önmagától ismerje fel a lényeget (a gyakorlatokon keresztül)...
3. A tanár a "szülő", a tanuló a "gyerek". A tanárnak, kedvesnek és megfontoltnak kell lennie a gyermekkel szemben, a gyermeknek, engedelmesnek és türelmesnek kell lennie. Ezek a konfuciánus attitűdök ellentétben állnak a modern megközelítéssel, ahol nem szeretjük az ilyen hierarchikus megkülönböztetéseket. Képzeljük el, ha vakok lennénk - hogyan vezethetne minket bárki is, ha mi jobban tudjuk mikor- mit kell tennünk, mint az aki vezet? Ugyan így rá kell magunkat hagyni a tanítóra, mesterre, mert valóban süketek és vakok vagyunk hozzá. Ha nem így lenne nem lenne szükség a mestere. Ha ezt nem tudod elfogadni, az azt mutatja hogy túl nagy az EGO-d ahhoz, hogy ezt az utat járd. "Kisebb száj, nagyobb szerénység!"
4. Más az időérzékelés. A mester azt feltételezi, hogy az időkeret az ember hátralévő élete lesz. Ezért nem sürget semmit, ráhagyja magát az "élet bölcsességére" és a szerint vezeti a tanulót. Egy nyugati ember osztályzatokra, félévekre, meghatározott időkeretekben, teljesített egységekben gondolkodik, míg a valódi tanulás egész életen át tart.
5. Azok a művészetek, amelyek egy egész embert követelnek meg, a komplex emberi működés tanulmányozását követelik meg. Ma a világban csak részeket (gyors előnyöket) akarunk megszerezni, és azt hisszük azok teljesek, egészek, minden problémánkra megoldást adnak. Vannak, akiknek a fizikai vonatkozásaival (pl. a gyakorlatokkal) vannak gondjaik, míg másoknak energetikai, vagy szellemi megközelítések okoznak nehézséget. Kevesen akarják egész életüket a Tao művészetének elsajátítására szentelni – pedig ez tényleg ennyi ideig tart.
A taoizmus elsajátításához sok türelemre, kitartásra, alázatra van szükség, és ezekben az erényekben a nyugati emberek rosszul állnak..
"Ha jó gazdád van, tekintsd magad szerencsésnek"
A legtöbb nyugati ember már a kezdeteknél feladja – ennek oka részben az, hogy számukra idegen az a mentalitás- világlátás amivel e művészet rendelkezik, valamint szociális- társadalmi beágyazottságunk is másról szól… Túlságosan elrugaszkodtunk eredendő természetünktől, s nincs bennünk kellő alázat, hogy elfogadjuk mások útmutatását. Mindenben logikát, értelmet, vagy szociálisan deformált érzelmi elvárásainkat keressük. Ezért csalódnak oly sokan, de ezekről nem a mester tehet. Higgyük el, tiszta szándékkal, és tiszta tudattal, mindenféle érdek nélkül tanít bennünket. Amit mond, vagy mutat nekünk az-az eredendő állapot(unk).
A mesterek mindig az "életútjukon járnak", így könnyen belátják, ha valaki nem hajlandó elköteleződni, ők tovább állnak. Ha valaki elhagyja az ösvényt, ne várjuk el, hogy a mester továbbra is ott maradjon, ránk várva... A mester az ösvényen marad, és mire észbe kapunk, ő már régen messze jár...
Az örök változás elve - tao
Sokan ragaszkodnak a definíciókhoz, logikus, bármikor reprodukálható magyarázatokhoz. A tao nem ilyen... sőt, ha megfigyeljük maga az élet sem ilyen... amit megmagyarázhatunk az csak az elme megközelítése, a felszínen látszó színes-szagos árnyékok összessége - nem az állandóság, vagy a valóság. A valóság sosem állandó, minden pillanata értékes, folyamatosan alakul, változásban van... ahogy az idő sem állandó. Hol gyorsabban telik, hol lassabban. Olyan dolgokhoz kötjük magunkat melyek, bár nem vesszük észre, illuzórikusak, hol elhalványulnak, hol felerősödnek, hol eltűnnek, hol felbukkannak, mi mégis állandónak gondoljuk, és ragaszkodunk hozzájuk. Ilyenek például az emlékeink, vagy gondolataink. Ha ma valaki az eszembe jut és kellemes érzés tölt el, majd történik valami holnap, és máris kitörölném az életemből...
Minden ami felbukkan a tudatunkban gondolatok, érzelmek formájában pillanatnyi csupán... ma így érzem, ma így gondolom, holnap másként... akkor mi az ami fix benne? A ragaszkodásunk... Egy elképzelés, hogy holnap is így, vagy úgy lesz. Rendszeresen hol a múltban, hol a jövőben élünk (fejben), miközben nem vesszük észre mi van Most! Ebből alakulnak ki félelmeink, ragaszkodásaink, előre vetítet elképzeléseink, és ha nem aszerint történnek a dolgok, csalódunk, bosszankodunk, befeszülünk... ez se testileg, se energetikailag, sem szellemileg nem kívánatos állapotokhoz vezet. Így távolodunk el önmagunktól, a valóságtól. Ezért az első leckék egyike így szól: tanulj meg felejteni!
A következő hogy lazulj el, teljesen! Természetesen a kezdetekben ez sem egyszerű feladat. Ezért vannak gyakorlatok, ezért vannak a tanítások. A folyamat a nyugati megközelítéstől abban tér el, hogy fordítva kezdjük a folyamatot. Nem az elméleteket vesszük át elsőként, hanem a gyakorlatot... Miután a mester ad egy egyszerű feladatot, gyakorjunk... Persze fogalmunk se lesz arról, jó e amit csinálunk, de pont ez a lényeg... Nem kell tudjuk.. Csak figyeljük meg magunkat gyakorlás közben (ha szüksége jegyzetelhetünk is) Minden ami bennünk van az eredendöen azért van, hogy használjuk, ez lesz számunkra az "üzemanyag" amivel dogozhatunk (legyen az bármilyen is). Majd idővel megkérdezi a mester, hogy hogyan sikerült a feladat, mit figyeltünk meg, miket tapasztaltunk. Ha a feladat sikerült, mehetünk tovább, és jön a következő gyakorlat, feladat. Ha nem sikerült, kérdezzünk, illetve gyakoroljunk tovább.
Ne feledjük: minden tapasztalás tapasztalás - az is tapasztalás ha valami nem sikerül, vagy csak nehezen megy. Ilyenkor vizsgáljuk meg magunkat, kipihenten kezdtük e meg a gyakorlás, tudtunk e figyelni arra ami a feladat, nem terelt e el valami bennünket, illetve értjük e "mit kell csinálnunk"...
A mester ilyenkor adhat pár instrukciót, de gyakorolnunk nekünk kell! Egy idő után a mester már nem kérdez,
csak csendesen ránk néz, és mélyen hallgat. Ha ezt a csendet meghalljuk és a
mesterrel megyünk ebbe a csendben, meghallhatjuk a tanítását is. Ettől a
pillanattól kezdve a mestert már csak ritkán fogjuk látni, mindig velünk
lesz. Ekkor jön a gyakorlás következő fázisa, mert ahogy haladunk előre, egyre több
mindent kell "tudnunk" (alkalmaznunk), miközben egyre több mindent kell elfelednünk. Egyre
ellazultabbak leszünk, fokozatosan távolodunk addigi életünktől... míg az idő
egyszer csak megáll bennünk, s körülöttünk, s megnyílik a tér... megérkeztünk a
Mostba...
WuWei
E fogalom meghatározása nem könnyű. Nem könnyű, mert
olyan dolgot foglal magában, amit a nyugati emberek elméje nehezen tud értelmezni. Definíciója
szerint: "nem cselekvést" – "cselekvés a nem cselekvésben" jelentést tükröz, de
ennél többről van szó… S mindjárt egy nyelvi nehézség… nem több… talán mélyebb(?),
de mindenesetre spontánabb.
A világban való mozgások természetes megnyilvánulása, illetve az arra adott spontán s mégis tudatos reakció… Ha az energia nem mozdul, mi miért mozdulnánk… de mivel az energiának természete a mozgás, mi is vele mozgunk. E közben sok érzés, zavaró gondolat is beléphet, de ezek csak jelző táblák, irányjelzők, ne ezekre figyeljünk, maradjunk a Jelenben. A jelenben nincs semmi zavaró… Természetes, nyugodt, és spontán VAN.
Az abszolút csendben, abszolút elmementes állapotban, spontán reagálni a dolgokra… valami ilyesmi a WuWei. (megvalósítani számomra könnyebb – nem akarom megérteni, csak megengedem, hogy legyen, kiüresítem magam, s megtörténik, akkor, ott, és úgy ahogy meg kell jelenjen. Nincs benne szándékosság, elképzelés, vagy eltervezettség, nincs benne kontroll, mégis tudatos…
A Jelenlevés Tudatos Csendje