❈ Összhangba magaddal ❈

Beszéd és hallgatás

Mint üres és teli

Oly ártó vagyok

Még a föld is bele reng!

Nem tart soká

A világ is elpusztul

De én csak mosolygok

Hisz, nem ez lesz a vég!

Folytatnám, de nincs tovább

Minden porba hullt fölöttem

Minden mi élő vagy holt

Egy ritmusra sivít körülöttem!

Egybe zúznám ökleim

Hogy magam is vele pusztuljak

Létezésem nem oly fontos

Ki hiányolna vajon?

Összetöröm lelkemet

Feláldozom e létnek

Nem marad semmi belőlem

Halvány felhőn szárnyalok a messzi éjben.

Nem sötétkor-e, mely oly fekete?

Tele van vele az ég teteje

S alja, megmártózva benne

Holtak táncát lejtve

Beleesve e nagy gödörbe

Kapkodom fejem.

Golyók repülnek, varjak szállnak

Poklok lényei kereket hánynak,

Sikító ritmusok harapják tarkóm,

Hason kúszva tépik a követ

Bármerre mennél, nem menekülhetsz

Mindenki arra tart, egyre csak követ.

Ha feláldozod magad, meglásd

Fintorogva vájják szemed, s agyad

Lelketlen szörnyek tombolják tüzük

Romba dőlt lelkek barikádja alatt...

Csendben ülök, csendben, körül nézek

Tisztán látom torz arcukat,

Segítő kezem nyúl feléjük

Feladva belső harcokat.

Nem fog az átok, a szitok, a rontás,

Erőm nekik nem engedem,

Itthon vagyok, magammal

Békém erős, rezdületlen

Meg nem háborít e lázongó világi harag